Vadászkürt Kürt Vadászkamara Kürtegyüttes

Rólunk

A vadászkürt együttes alakításának gondolata a 2005. évi FeHoVa kiállításon fogant. Egy szerencsés találkozásnak köszönhetően képzett kürtművészek és lelkes amatőrök hívták életre az akkor még csak öttagú formációt. Mára a Vadászkamara Kürtegyüttes tíz főre gyarapodott.

Legtöbben hódolnak a vadászat szenvedélyének, de az időközben csatlakozott hivatásos zenészek is erősen kötődnek a természethez. Tagjaink közül Marek József és Siklósi Kálmán neve régóta ismert vadászati körökben. Az együttes szerepléseit Kovács Gábor szervezi, míg művészeti tevékenységét Tápai Balázs irányítja, aki alakulásunkkor még nem, de mára már a vadászok táborát is gyarapítja.

Az alapítók között szerepelt Nagy Zsolt, ő ma már nem kürtöl velünk, viszont háziszerzőként már több hangulatos szignált is írt együttesünk részére. Nevéhez kötődik együttesünk induló lüktetésű szignálja is. További tagjaink: Mészáros Sándor, Nagy Csaba, Palatinusz Ferenc, Tóth Balázs, Szász József és Hornyák Tibor.

Repertoárunk tartalmazza a klasszikus német vadászati kürtjeleket, történelmi vadászszignálokat és nem utolsó sorban saját komponálású zenedarabjainkat is. Emellett gazdagabbá teszi a közismert B hangolású natúr kürtök mellett az Esz/B Parforce hangszerek sajátos hangzásvilága is.

Ha sikerült felkeltenünk az érdeklődését, kérjük, lépjen velünk kapcsolatba elérhetőségeink valamelyikén!

Az együttes tagjai (balról jobbra):
Hornyák Tibor, Tóth Balázs, Palatinusz Ferenc, Mészáros Sándor - Parforce kürt
Tápai Balázs - Parforce kürt, Pless kürt
Nagy Csaba, Kovács Gábor, Szász József, Marek József, Siklósi Kálmán - Pless kürt

Vadászkamara Kürtegyüttes Hornyák Tibor Tóth Balázs Palatinusz Ferenc Mészáros Sándor Tápai Balázs Nagy Csaba Kovács Gábor Szász József ifj. Marek József Siklósi Kálmán